Elszabadult a lengyel külügyminiszter: megszakítaná a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal
Drasztikus lépéshez folyamodott Radosław Sikorski.
Lengyelországban nincs szuverenitásvédelmi hivatal, nincsenek helyi Lánczi Tamások, akik most már titkosszolgálati jelentésekkel felvértezve vegzálhatnának különféle, nekik nem tetsző szervezeteket.
„Orbán Balázs, Orbán Viktor magyar kormányfő politikai igazgatója azt nyilatkozta, hogy Magyarország azért adott menedékjogot a volt lengyel igazságügyminiszter-helyettesnek, Marcin Romanowskinak, mert odahaza nem részesülne igazságos eljárásban.
Orbán Balázs »A szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás alkotmányjogi összefüggései« című doktori disszertációjában bizonyára nem tért ki az ilyen és ehhez hasonló esetekre, de az mindenesetre föltételezhető, hogy ha Lengyelországban is volna a magyarhoz hasonlatos szuverenitásvédelmi hatóság, akkor az igencsak komoly problémákat vélne fölfedezni abban, ahogy egy vele azonos szövetségei rendszerben, az Európai Unióban lévő tagállam eljár ebben az ügyben, mint ahogy talán arra is fölhívná a figyelmet, hogy Magyarországnak ugyan van joga a megválasztott és stabil politikai háttérrel rendelkező lengyel kormány igazságszolgáltatási gyakorlatát bírálni – ennek megvannak a megfelelő fórumai –, de az, ami történik, a belügyeibe való közvetlen beavatkozásnak minősül.
Ezt is ajánljuk a témában
Drasztikus lépéshez folyamodott Radosław Sikorski.
Csakhogy Lengyelországban nincs szuverenitásvédelmi hivatal, nincsenek helyi Lánczi Tamások, akik most már titkosszolgálati jelentésekkel felvértezve vegzálhatnának különféle, nekik nem tetsző szervezeteket, így aztán inkább az EU bíróságához fordulnak, továbbá a szimbolikus tiltakozást választják oly módon például, hogy az uniós elnökségük gálaünnepségére nem hívják meg sem a magyar nagykövetet, sem a magyar miniszterelnököt. Ezt Orbán Balázs gyerekesnek minősítette, márpedig dr. Orbán bölcs, megfontolt, a szavaival felelősségteljesen bánó férfiú. Igaz, olykor elejt egy-egy félreérthető mondatot a nyilvánosságban, például 1956 és az oroszok ukrajnai agressziójával összefüggésben, amit a felületes hallgató akár akként is azonosíthatott, hogy 56 példája megmutatja, miért volt hiba az ukránoknak részéről védekezni Oroszország támadása ellen, de ennek ellenére is, az már szentigaz, hogy ha valami gyerekes, az gyerekes, ahogy Orbán Balázs szerint nyilván az is nagyon gyerekes gesztus, hogy a Tusk-kormány igazságügy-minisztere, Adam Bodnar mindezek után a soros lengyel EU-elnökség egyik fontos feladatának nevezte a magyarországi civil társadalom védelmének megerősítését, beleértve a bírókét is. Ez valóban elég dedós megközelítés, nem is érthető, miért mond ilyeneket, hiszen abból a tényből, hogy személyesen Orbán Viktor rendelte el néhány civil szervezet kormányzati vizsgálatát, mindössze csak az következik, hogy a kormányfő valódi felelősséget érez Magyarország szuverenitásáért, amit veszélyben látott forogni a civilek által, ráadásul az is kiderült, hogy egyik vizsgált szervezet sem követett el semmilyen neki tulajdonított bűncselekményt, amiből megint csak az igazságszolgáltatás függetlenségére következtethetünk, na ugye.”
Nyitókép: Dominic Gwinn / Middle East Images via AFP